A tömegmédiát hasznosnak tartják, szép lassan most már beengedik országukba. Persze mértékkel... Itt még csak 6 éve van tévéadás, ezzel amúgy Bhután volt az utolsó a világon, ahová elért ez a találmány. Viszont tavaly már megjelent az Internet. Egyik napról a másikra megnyíltak az első Internet cafék és néhány videó játékszalon is, úgyhogy most már a bhutáni gyerekek is lövöldözhetnek virtuális tankokkal. Kérdés persze, hogy ezt megbánja e majd később a király... A lassú média-nyitás részeként a Bhutánról szóló Dossziét egyébként a tervek szerint levetítik majd ott is.

A híradó és általában a tévéadás este 6 és 10 között van, összesen csak négy órán keresztül. Egyetlen tévécsatorna működik, az Állami Bhutáni Televízió, mint nálunk a 70-es, 80-as években: benyúl egy kar a tévéképernyőbe, látjuk a vezetéket, szóval ez nem egy túlzottan fejlett tévézés. Propagandaeszköz. Tehát ez nem arra van, hogy szórakoztassák a bhutániakat, hanem tájékoztassák őket a különböző kormánydöntésekről. Nem kell őket megrontani mindenféle attraktív dolgokkal.

Műholdcsatornákat egyébként egyelőre csak a fővárosban, Timphuban lehet fogni, úgyhogy csak ott van értelme bármit is betiltani. Bokszmeccset és ledér hölgyeket - amúgy ebben igaza volt a turista igazgatónak - hiába kerestünk a szállodai tévében. Indiai szappanopera viszont volt rendesen. Az állami tévé ugyanis a mi szemünkkel nézve, bár az indiai szappanoperák perspektívájából is, szinte őskor...

Bhutánt persze nem lehet ilyen egyszerűen, csak és kizárólag a mi szemünkkel nézni és megközelíteni. Nehéz volt átállni, nemcsak a távoli időzónára, hanem az ő értékrendjükre is. Viszont amikor sikerült, akkor magukkal ragadtak bennünket a bhutániak. A nyugalmuk és az önbizalmuk: egy ország, amely sok tekintetben sikerrel keresi az egyensúlyt a tradíció, a nemzeti karakter és a modern, globális világ között. Alig van ilyen hely a világon. Sok országban jártunk már, de még egyik sem vett körbe ilyen finoman, lágyan, barátságosan.